Lénárd József: Az aradi vértanúk
Haynau október
ötödikén írta
meg a tizenhárom halál’ ítéletet.
Közülük először agyonlőttek négyet,
Lázárt, és Dessewffyt, Kiss Ernőt, és Schweidelt.
Többinek
bitófát állítottak sorba
s a kivégzés zajlott, fogat csikorgatva.
A nevüket soha ne felejtsétek el:
Poeltenberg, és Török, majd Knezič, és Lahner,
büszkén, hősként mentek, s tovább is miért kell?
Leiningen,
Nagysándor, s a miniszter Aulich,
Damjanich, Vécsey s a számadásaik.
Életüket adták az utókorért, s ti
ne felejtsetek el újra emlékezni!
Ezt tette
Aradon Haynaunak keze,
s személyesen Batthyány grófnak kivégzése
szomorú Pest-Budán jobban érdekelte.
Sokfelé
végeztek ki büszke hősöket.
Pest-Buda,
távolabb Arad, és Kolozsvár,
Haynaunak hitvány háromszöge: halál.
Fekete
gyászban szenvedett népünk.
Halkult a sóhaj a halottak körül.
Megrogyott testek s könnyeink értük
hiába folytak? Minden csendesül?
Hitet és éltet üzennek ők mind
értetek ifjak messzi testvérek.
Lebben a homály, s alatta őrzik
a Hon Szellemét: ne csüggedjetek!
Utókor! Majdan ha érted mindezt,
mondd fiaidnak, s lányaidnak el,
nemzetünk: a Nép és mindig figyel,
szabadságát nem, sosem adja fel!
„A halál naturalizmusa barbár csemegéje barbár lelkeknek.
Ezek a halálok azonban ereklyés emlékek, nyilvánosságra hozataluk história, és
nem politika, emlékezés, és nem a historizáló hangulatok desszertje.” Magyar Hírlap,
1927. október 6.